Rögtön előre mondom: az egész cikket el kell ahhoz olvasni, hogy el tudd dönteni magad számára, neked melyik az igaz. Ugyanis az a népszerű szlogen, ami mindenhol most a csapból is folyik, bizony így első ránézésre hamis, és csak rosszat tesz az emberiséggel, hogy mindenki ezt majmolja, ezt hiszi, ezt kéri számon kimondatlanul is a másikon.
A mondat azt jelenti, hogy az elmében, vagyis az agy azon részében, amit gondolkozásra használunk (vagyis nem a vegetatív részben) dől el, mit is akarunk, hogyan élünk, mi lesz velünk. Nézzünk egy példát.
Tegyük fel, hogy erősek akarunk lenni, ezért edzünk.
Most nem tudjuk felemelni a nehéz dobozt. Kell nekünk mondjuk egy hónapi edzés. Kibírjuk? Mindig megtesszük? Akaraterőn múlik? Saját magunkon múlik? Igen.
Fejben elhatározzuk, hogy megcsináljuk a harminc edzést, és utána majd felemeljük a dobozt. Ja. Ezer dolog közbe jöhet, de a legvalószínűbb, hogy lusták vagyunk edzeni. Na ezen tud segíteni az elme. De nem tud azon, hogyha túl nehéz a doboz, vagy mondjuk valami komolyabb izommeghúzódásunk van, és amiatt nem tudunk edzeni. Persze, lehet mélyíteni a példát.
Nézzünk egy másik lehetőséget. Nyertes, sikeres ökölvívónk mondta, hogy a sikeres felkészülés záloga a fejben edzés, fejben ott levés. Mert lesérülni nem szabad az utolsó hónap során az edzéstől, sem az edzőmérkőzésektől. Tiszta a terv, mindig ott kell lenni fejben, figyelni mindenre. Igaza van? Igen. Amennyiben a léleknek is az a terve, hogy megnyeri a meccset.
Mert ha a tudatos tudat és a tudatalatti is meg akarja nyerni a meccset, vagy legalábbis ki akar állni, akkor meg is fogja tenni. Ha a tudatalatti pihenni akar, mert kínlódásnak érzi a felkészülést, kényszernek a meccset, akkor le is sérülhet, hogy egy kicsit pihenhessen.
De ott van a lélekszint is, amit egyszerűség kedvéért tudatalattinak hiszünk, mert nem is látjuk külön. Ha a meccset a lélek terve szerint el kell kerülni, akkor mindenképpen meglesz az a sérülés, vagy lerobban az autója, vagy visszalép a másik. Nos, látod? Van, aminek ellenében teljesen felesleges a fejben eldőlést emlegetni.
Mert van, ami a fejben eldőlés felett dől el.
Kingológia
A lélek szintje mindenképpen a fejszint, a tudatos gondolkozás felett vagy mögött van. Vagy ott van lélekben is és nem csak fizikálisan, vagy nem. Vagy ismerjük, mit is akarunk mélyen magunkban, vagy nem.
A sérülés és a lélek ugyanott tud belőni, a tudattalan-tudaton keresztül. Elsőre nem tudjuk, hogy melyik szólt be…
Mi van, ha azt a felső-belső eldőlést ismerjük?
Mit üzen a lélek?
Mi van, ha üzen a lélek, vagy ismerjük a lélek mozgatórúgóit?
Ez lehet megérzés, asztrológia, bármi általad furcsának tartott vagy elfogadott segítség által. Például egyik emberkének azt mondta egy asztrológus, hogy a következő éveiben törni fog keze, lába. Mit tett erre? Nem azt, hogy az elméjében vizualizálta a nem eltört végtagjait, na nem ám. Elfogadta a sors-tervet, és kihasználta. Elment ejtőernyőzni, mert azt már régebben akarta. Törte kezét és lábát, és boldog volt. Valószínű, ha nem ment volna el, akkor a fürdőszobában töri el kezét-lábát, mikor kilép álmosan a zuhanyból. Vagy nem pont így, de érted gondolom a gondolatmenetet.
Nem vagy gazdag?
„Nem vagy gazdag? Te hibád, miért nem vonzottad be?”
Manapság az elme hatalmát szokás szegény emberek orra alá dürgölni, egy évtizede a Secret-Titok könyv után pedig a bevonzás hatalmát ismételték unásig. Mára azért már minden ilyen spiri-ezo-egóbajnok is hozzáteszi, hogy az „nem ér, hogy mindenki Porshe autót vizionalizál”, mert azt nem tud mindenki kapni. Végesek a készletek. NA, csak rájöttek, hogy azt kell kérni, amit kérhetünk?
Azt kell kérni, amit a lélek terve megenged…
Kingológia
Na ha eddig kitartottál, érdemes elárulnom a tutit. Nem jó kizárolagosnak tekinteni az elme hatalmát, bár kimondottan van hatalma, de főleg nekünk van hatalmunk, ha használjuk az elmével szemben, vagy mondjuk úgy, hogy az elménken használjuk a hatalmunkat.
Úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk, pedig mondjuk van a test, az elme (ami a testben van, de mintha a test számítógépe lenne) és vagyok én mint lélek, ami használom a testet, az elmét, vagyis mondjuk ha ügyes vagyok, akkor én írom a számítógépes programot, vagy legalábbis módosítom magamra. De legalább megteszem a megfelelő beállításokat. Ha ügyes vagyok, akkor az élettervem egyes sarokköveit is meg tudom ismerni, és akkor már van értelme azt mondani az elmémnek: Utazni fogok, így hát meg akarok tanulni legalább 1-2 idegen nyelven csevegni hozzá. Na innentől keressük meg a legjobb, leggyorsabb módszert erre, plusz hozzá a kitartást… A kérdés már csak az, hogy …
Mi is az a lélek?
Egyszer úgy fogalmaztam meg, hogy vagyok én, a lélek, mint a kezem amin báb van. A kezemet bebújtatom a bábba, mozgatom, megtanulok vele a bábszínházban bábozni. Akár érzékelek is a bábon keresztül, beszélek másokkal, és érzelmeket érzek általa. A báb mozgatását persze a saját báb-elméje teszi. De akkor most ki a főnök? A báb elméje, vagy én, aki ki is húzhatom magam a bábból? Mi lesz, ha kihúzom a kezem a bábból? Elég gyorsan lehanyatlik, mint Neo társai Mátrixban, mikor kihúzták belőlük a kapcsolótáblás érzékelő csavart a nélkül, hogy visszahozták volna őket…
NA akkor most mindent az elme dönt el, vagy nem?
Igen, van olyan szint, ahol mindent eldönt az elme, vagy legalábbis megadja a határokat… Maximum annyi sikerülhet, amit az elme megenged. Ha korlátozza magát, ha félelemmel van, akkor kevesebb lehetséges, mint azt a lélek szeretné… De hogy bárkinek behozná a Porshe-t és a herceget a fehér lovon…
De az elme felett vagyok én, mint lélek, aki ismerem az elmét, és használom. Mert ha jól tudom használni, akkor tudom azt is, hogy mit nem választhatok az elmével, mert azt úgysem tudom vele megtetetni.
Ui: ez egy elmélet, az én elméletem. Az fizikai valóságot ismerjük, de már azt is sokféleképpen láthatjuk. Az elméletek annyiban jók, amennyiben megmagyaráznak számunkra életszituációkat. Ha jó, maradhat nekem. Ha nem jó, keresek újat. Vagy akár nem gyártok elméletet, csak élek bele a világba. TrueVille-ben egyébként nincs szükség elméletre
