Itt van az ősz, gyönyörű.
Viszont sokszor a lehulló levelek fájdalmas, rossz emlékeket hoznak elő bennünk. Mert az elmúlást érezzük belőle, ahogy a költők is írják. „Fáj, mint mindig énnekem”
„Fáj, mint mindig énnekem„
Petőfi Sándor: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA
Mi lenne, ha megállnál velem egy pillanatra, egy kósza percre az úton?
Ha egy picit utazunk lefelé ezekkel a szálló, kavargó, hulló levelekkel, beléjük költözünk egy időre, akkor azt érezhetjük meg, hogy jó nekik lefelé szállani egy dolgos, hosszú nyár után.
Jó megpihenni.
Mi is megpihenünk, és vágyaink, kreatv gyermekeink, írások, képek, festmények szállnak alá az online felületeken.
Mondd, megnézed őket?
Mondd, megfested őket?
Mondd, lelkedre hat az ősz?
Oly békés ez az elmúló, kavargó erdő. Azt mondja nekem, hogy így is lehet, így lehet búcsúzni, így lehet lezárni egy évet, így lehet felkészülni a télre, az elbújásra, a belső szépség megmutatkozására, a belső fény születésére.
Mondd, vágyod már?
Mondd, látod már?
Mondd, belső lényeddel világodba húzod már?
