Pocsolyában fordítva látunk

Tudatos kontra poszt

Általában pozitív gondolatokkal bíró, naívan jóindulatú ember vagyok, aki jót feltételez az emberekről és a lehetőségekről, helyzetekről.

Most mégsem ilyeneket írok, mert azt érzem, hogy sokan nem fogják fel a helyzet súlyosságát, vagy éppen különlegességét.

(Megállt egy nyüzsgő élet, és nem egy pillanatra. Átáll valami más vágányra, vagy a mélybe zuhan a szerelvény?)

Otthon vagyunk, azt teszünk, amit akarunk, tévézünk és vitatkozunk, finomakat eszünk, és a szerencsések közel vannak a természethez, kimehetnek edzeni, sétálni vagy futni.

És mégis azt mondom, hogy nem jól készülsz az otthonlétre. Nem azt teszed, ami fontos.

Ekkor szokta a családom megkérdezni, hogy “Miért, mi a fontos?”

Én pedig megvonom a vállam, és azt mondom, hogy „láthatólag mindenkinek más”. De ami a láthatatlan, az mindenkinek egyforma lenne: tudatos jelenlét az életben.

Tudatos.

Jelen-lét.

Az Életben.

Nehéz ezt megmagyaráznom, mert egyrészt sokan sokféleképpen használták és lehasználták a szót, és mégis ezt találom legjobbnak, de nem az agyi, hanem a még mélyebb értelmében.

Tudatosan keresem az itthon-létem értelmét, tudatosan eszek kevesebbet (nem karácsonyi szünetet idéző mennyiséget), tudatosan ülök le az erdőben egy kicsit, és szemlélődök csak úgy, cél nélkül.

Várok valamit.

Minden nap várok valamit.

Amit várok, ahogy várom, az a tudatos.

(Csak egy gyors memo, hogy mit is látok magam körül a virtuális térben, és kevés nem virtuálisan is ismert helyen: otthontanulást, ahol a szülő teljesen be van vonódva, még több dolga van, rengeteg pakolást, mert kevésszer akarunk vásárolni, mindennapi főzést, gyerekekre ügyelést, és mivel mindent kell elhelyezni a lakásban, folyamatos fizikai munkát, valamint lelki oldalról nézve sokkal több otthon lévő családtagot, amikor is szűk lesz a fizikai és lelki hely – persze látok filmezést és társasjátékozást is)

De mit is vársz, mondd? – kérdezik tőlem?

Amikor író üzemmódban vagyok, várhatom az ihletet, meg persze a sült galambot is, de én azt várom, hogy intuíciók merüljenek fel bennem.

  • Hogyan használhatom a „szünetet”?
  • Mi esik jól?
  • Mikor kell kenyeret sütni, vagy valami más, de egészen fizikai dolgot tenni?
  • Mire lesz idő? Mire lesz igazán jó idő?
  • Mire és kire kell figyelnem?

(Ma például arra volt, hogy kiránduljunk délelőtt, mert sütött a nap. Amikortól esett, benn vagyok, és írok, olvasok, sütök)

Ezt a tudatosságot nem látom. Esetleg széles körben nem látom. A tudatosságot, hogy rádöbbenjen valaki, hogy „mindig is angolul akartam tanulni – most itt van rá az idő”. Vagy éppen, hogy „meg lehetne írni azt a regényt, amit már halogatok egy ideje”. Vagy persze „lehet, hogy most jó elmerülni az itthonlétben, és összeköltözve megismerni a másikat, komolyra fordítani a kapcsolatunkat”.

Na ezekből látok-érzek keveset.

És ha neked ilyen légből kapott, de valójában mélyről felbukkanó tiszta gondolatid jöttek elő az elmúlt napokban – akkor mutasd meg kérlek a gondolatod, vagy ha azt nem szeretnéd, legalább a tényt, hogy „felbukkant, és követem” – mert ahhoz tapsolok.

Ui: tapsolok persze este az első sorban, “frontvonalban” küzdőkért. Áldás és hála munkájukért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük