Írni jó - szeretem

Találkoztál már magaddal? – Egy tuti módszer…

Ha már találkoztál magaddal, találkoztál bölcs belső éneddel, ha jobban megismerjük magunkat, akkor az immunrendszerünk jobban véd, kevésbé leszünk betegek, könnyebben átvészeljük a mostani heteket, és ráadásul jobb kedvűek leszünk. De hogyan tegyük mindezt?

(Ráadásul TrueVille-be költözőknek, az itt vendégeskedőknek ez a legelső lecke, ugyanis nem lehet őszintének lenni magunkhoz, ha nem tudjuk, mikor vagyunk őszinték magunkhoz)

A válaszom saját magunk bölcs énjének megismerése. (Olyan ez, mint amikor a kisgyereknek magyarázzuk a lelkiismeret szót. Ráadásul magyar nyelvünk brilliáns megfogalmazásában ez tényleg a lelkünk ismerete. )

Az utóbbi hetek sokaknak hoztak szabadidőt, másoknak pedig még több dolga akad. Az élet egyiknek osztotta a cukrot, másiknak a citromot.

Amit viszont bárki megtehet otthon, az a saját magára figyelés. Tudom, tudom, ha iskolás a gyerek, akkor tanulni kell vele, nemcsak délután, de gyakorlatilag egész nap. Ha el kell menni, akkor a hazaérkezés és fertőtlenítés, mosás-mosakodás-letörlés kész tortúra. Tudom. Mégis azt mondom, hogy lehetséges erre időt szakítani, és ráadásul rutinná tenni.

Hahóóó! Velem vagy?

Legyél saját magaddal!

KoshKinga

Hogyan tudsz elindulni ezen az úton?

  • meditáció, relaxáció
  • jóga, ami megintcsak kapcsolatban van a meditációval, alkalmazzák is jógaórán
  • séta a természetben, sétameditáció, lépésmeditáció
  • naplózás – nekem ez a kedvencem

Esküszöm a naplózásra. Persze a többit is művelem, használom, élvezem, de szerintem a leggyorsabb eszköz az írás. Egyszerűen leülök, és írok. Kézzel, vagy géppel, a lényeg, hogy ne kelljen magára az írásra figyelni, automatikusan menjen, és csak rójam a sorokat, írjak, írjak…

Először butaság lesz, ami kijön belőle. Majd még nagyobb butaság, mert látszólag nem lesz köze egymáshoz a mondatoknak, szavaknak.

Aztán valahogy mégiscsak kijön belőle valami, ami számunkra, és csak számunkra, önmagam számára értelmet kap.

Na mit szólsz ehhez?

Próbáltál már ilyet?

Vagy legalább valamilyent?