Pénz a Kingológiában

Ellentétben áll a szívből adás és a pénz? Vagy megoldható a kettő együtt? Érdekel?

 

Néha beszélgetek, ahogy írók szoktak beszélgetni, szemben egy darab papír, nálam a billentyűzet, és a gondolataimat írom, írom, jegyzetelem. Ez is egy ilyen írás, jelen esetben a pénzről írok, elképzelt jelenemben te vagy velem szemben Királylány, aki ki szeretne lépni ebbe az új világba, és adni, adni, de azért boldogan és jól is élni.

Tudom, arról szeretnél hallani, hogy hol van ebben a biznisz, a pénz, és más olyan dolog, amit neked kihívás, mert te csak adni akarsz, adni, szeretni, gyógyítani, segíteni, mély dolgokról beszélgetni, inspirálni, motiválni.

Ebben a pénz egy hajtóerő, de nem úgy, ahogy elsőre gondolod. Igen, a pénzt az emberiség hozta létre, de nem a társadalom rossz részéhez tartozik, mint például a bűntudatkeltés, hanem pontosan a spiritualitás és a mindennapi társadalmi élet összekötését volt hivatott megtenni. Ugyanis nagy vonalakban arra van pénz, aki olyat tesz, amire a többieknek szükségük van. Sajnos persze maga a társadalom eltéríti a szándékot, sokszor olyanokra éreznek szükséget az emberek, ami nem az ő belső igényük, nem a lelkük beszél belőlük, hanem más társadalmi erők használják szócsőnek az egyént. Vagyis azt veszi meg, amit reklámoznak, amit celebek ajánlanak, amit hall a tévéből. De ettől még a pénz egy lehetséges út a spiritualitás felé, mégpedig akik saját fejlődésüket és a társadalom egy részének igényeit egymással párba tudják rakni, azoknak lehetőségük és felelősségük is saját életstílusukat a küldetésük alapján nyugvó hivatásukból fedezni. Nem mindig pénzkérdés, inkább olyan ez, hogy a vegetáriánus szakácskönyv írója legyen vegetáriánus, vagy aki a természet közelségét dicsőíti és tanítja a természetes életmódot, az éljen vidéken. Nem egyik jön a másikból, hanem a kettő párban jó.

Nem akarok most elsőre sokat mondani a pénzről, hiszen erről rengeteget fogok még beszélni. Inkább rendszerbe helyezem ezt, négyes táblába, négy oldalára a piramisnak.

Pénz és érték

A pénz a vállalkozás, a Boldog Biznisz egyik mozgatórúgója

A pénz a vállalkozás, a Boldog Biznisz egyik mozgatórúgója

  1. egyén és felelőssége maga iránt
  2. alkotás ami dinamikus, szükséges, hogy a jelenből, a társadalmi és egyéni helyzetből jöjjön létre, vagyis az egyéniség és a jelen kölcsönhatásából
  3. és maga a társadalom valamely része, a niche, a hasonló emberek csoportja, ezt látni kell, érezni, belérezni, ez statikus

vagyis kell benne lenni kölcsönhatásnak, az a pénz, ezzel megint ugyanott vagyok

 

Egymás utáni sorrendben, de nem egymás fölé rendelve:

  1. egyén és felelősség, statikus
  2. alkotás, dinamikus
  3. eléri a társadalmat, ami abban a jelen pillanatban egy statikus keresztmetszet
  4. kölcsönhatásba kerül a kettő egymással, ami dinamikus, és ennek egyik mérője a pénz,
  5. ami létrehozza újra az egyént és megváltozott felelősségét, annak újradefiniálását
  6. ami újfajta alkotásra sarkall, legyen az kép, írás, művészi alkotás
  7. amit újra büszkén megmutat a társadalomnak, és persze nézi is a társadalmat…

 

Ahogy érzed, most jött el az a pillanat, hogy akik az időtlen jelenben vannak, vagyis ki tudják tépni magukat a kényszerítő rohanásból, és megállni a JELEN pillanatban, azok át tudják emelni magukat és bizniszüket ebbe az életstíluson és felelősségen alapuló, de dinamikusan alkotással megvalósuló modellbe.

Mi van a csúcson? A cél, szándék, az egység, a fény.

Alul pedig minden, ami a tapasztalat, eddigi emlék, és persze a társadalom oldaláról a közös emlékek, vagyis amit elsőre nem tudunk megváltoztatni.

De a változás szele itt van. Mindenki változik, aki nem, az lemarad, elmarad, talán nem is él már…

Ebben a változásban változni jó, örömmel, mosolyogva.

Itt újra visszakapcsolok hozzád, kedves Királylány, hiszen ha én mosolygósan írom, azért teszem ki, hogy te is mosolyogjál, és boldogan kezdjél alkotáshoz, amit a vállalkozásodban pénzt fog hozni számodra!

Osszd meg, ééééés...